Események
Események
- HÍREK, Könyveink
A híres nyelvész, könyvtáros, egyetemi tanár, történész, fordító 1823 decemberében, Mikulás napján született Dessauban, és 76 évesen, 1900 október huszonnyolcadikán távozott az élők sorából Oxfordban. 1874-en lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A magyarok körében a turáni nyelvek, 1850-es években kidolgozott elméletéről híres, amit már a maga korában továbbgondoltak, meghaladtak. A nyelvek belső szerkezetes és a társadalom fejlettsége, környezetéhez való viszonyai között látott összefüggéseket. Ezzel megalapozta az összehasonlító nyelvészet tudományát. Élete nagy részét Nagy-Britanniában töltötte.
A Kelet Szent Könyvei sorozat ötven kötetét, amelyben a Dhammapada fordítása is megjelent, ő maga szerkesztette. Apja verseket írt, amelyek közül nem egyet Schubert zenésített meg, Max Müller maga, pedig Mendelssohntól is tanult zenét. A lipcsei egyetemet Spinoza etikájából írt dolgozatával zárta, miközben a klasszikus görög és latin mellett megtanulta az arab, a perzsa és a szanszkrit nyelveket. 1850-ben került Oxfordba, ahol 1860-ban alulmaradt Sir Monier-Williams-szel szemben egy szanszkrit professzori állás betöltésénél, noha mindenki elismerte tudását, de német származása miatt ezt az állást nem tölthette be (Csak 1855-ben kapta meg az angol állampolgárságot). Kárpótlásul később létrehoztak neki egy összehasonlító filológus professzori tisztséget. Innen ment nyugdíjba 1875-ben.
Magasabb szintű szanszkrit tanulmányait 1844-ben kezdte Berlinben. A filozófus Schellingnek fordította németre az Upanisadokat. Ám első megjelent fordítása mégis a Hitopadésa című mesegyűjtemény volt (1868, előszó 1864) (Pdf változat).
1845-ben Párizsba költözött, hogy Eugène Burnoufnál folytassa tovább tanulmányait, aki arra bátorította, hogy az angliai kéziratokra támaszkodva adja ki a Rigvéda himnuszok teljes szanszkrit szövegét. Ezért a következő évben már Angliában folytatta a munkát.
Ott a Kelet-Indiai Társaság révén került kapcsolatba az indiai kultúrával. A szigetország és gyarmatai mutatták meg neki a nyelvek és kultúrák közötti összefüggéseket. Úgy gondolta, hogy az ősi indiai szövegek tanulmányozása az európai előzményekre is fényt vet. A Rigvéda szövegének a kiadása 1849–től 1874-ig tartott. [The Hymns of theRigveda in the Samhita and the Pada Texts. (Pdf változat)]
Kant Tiszta ész kritikájának angol kiadása is Max Müller nevéhez fűződik, 1881-ben jelent meg. (Pdf változat)
A Glasgow-i Egyetem „Gifford előadások” sorozatának az előadójának választották 1888-ban. Négy éven át adott elő, minden évben új témába kezdve:
1. Natural Religion (A természetes vallás 1888-1889) (Pdf változat)
2. Physical Religion (A vallás megjelenési formái 1890-1891) (Pdf változat)
3. Anthropological Religion (A vallás antropológiája 1891-1892) (Pdf változat)
4. Theosophy or Psychological Religion (A vallás pszichológiája címet később a vallás teozófiájára változtatta 1892-1893) (Pdf változat) 1917-es kiadás (Pdf változat)
Az indiai világ nagy kutatója, úgy érezte, a reformációhoz hasonló változásokra van szükség a hinduizmuson belül, hogy alkalmazkodni tudjon az új helyzethez, hogy megmaradjon majd a huszadik században is. Ezért jó kapcsolatban volt a olyan indiai reformmozgalmakkal, mint a Brahma-szamádzs. Élete végén, 1895. májusában személyesen találkozott Vivékánandával is.
Halála után, Indiában az akkori Goethe Intézetet Max Müller Bhavan-ra nevezték át.
Műveit azóta is folyamatosan adják ki, nyomják újra. Halála után egy évvel 1901-ben adták ki töredékes önéletrajzát: My Autobiography. A Fragment. With Portraits. New York, Charles Scribner’s Sons, 1901. (Pdf változat) (További elérés és pdf változat)
Majd ez után jelent meg felesége szerkesztésében élete és levelezése két kötetben: Friedrich Max Müller; G. A. M. (Georgina Adelaide Müller) (1902). The Life and Letters of the Right Honourable Friedrich Max Müller. Longmans, Green, New York and London 1902-1903.
1. kötet (Pdf változat) ; 2. kötet (Pdf változat)
Max Müller Dhammapada fordításában Hadzsime Nakamura japán tudós szerint csak néhány helyen igényel apróbb javításokat, és a mai napig megállja a helyét. (Ezeket a javítani valókat fel is sorolja japán fordításában. Hajime Nakamura: Buddha no Shinri no Kotoba; Kankyou no Kotoba. Iwanami Bunko, 1978.)
